2016. április 29., péntek

Koncert-etikett


Kedden egy fantasztikus koncerten jártam. Sajnos rég sikerült hallgatóként beülnöm, a zeneművészeti kar zenekari koncertjein általában játékosként jelenek meg, és ott nem annyira foglalkoztatnak dolgok, amik most a közönség soraiból feltűntek, és elkeserítettek.
(Előre jelzem, itt most a komolyzenei koncertekről lesz szó, a könnyűzeneinek egész más "szabályai" vannak :) )

2016. április 14., csütörtök

Tavasziasítás

A minap belefutottam Via egyik cikkébe, amiben 25 fergeteges tavaszi tippet találtam. Néhány közülük nagyon megfogott :) (Momentán frézia illat van az egész lakásban, hála a függönyöknek). Ami leginkább tetszett ebből a cikkből (az imént említett ötlete mellett), a párnahuzatok/terítők, amivel fel lehet dobni a lakást. Nem szeretem a nappalink díszpárnáját, legalábbis annak a mintáját, így rögtön eszembe jutott Fruzsi valentin napi diy videója, és gondoltam, hogy ezzel a varrásmentes technikával meg tudok csinálni két huzatot :) (Meg azon is elgondolkoztam, hogy ez az egész miért csak most jutott eszembe? Na mindegy, jobb később, mint soha).
A videóban jól elmagyarázza, hogyan készül, így én ezzel nem "húznám az időt". Én egyszerűbb alakzatot választottam. Ilyen lett a nappalink új külsője:

(Az eredeti)

(Félkész állapot. Már jobb, mint volt)

(Mindkét oldala használható :) Egyszínűre terveztem, de momentán jobban tetszik a feliratos)

Kész! :)

2016. április 11., hétfő

Öltözködés - fagottos szemmel

A múlthéten koncertre készülődtünk (Gulyás György születésének 100. évfordulója alkalmából). A koncert napján persze lefutott a párbeszéd, ami nagyjából minden nap előkerül nők között - mit vegyek fel? A mellettem ülő kontrafagottos lelkesen mesélte, hogy milyen gyönyörű koktélruhát vett, majd hamar rájöttünk, hogy nem lesz jó a kontrafagotthoz. (Remélem senki személyiségi jogaiba nem tiprok bele - így kell tartani a kontrafagottot.) Szóba került, hogy marad az estélyi, de abból se a hosszabb, mert kínos, mikor lépcsőzöl fel a színpadra, és rátaposol, megkockáztatva ezzel egy esést; hangszerrel a kezedben esetleg egy többmilliós kárt. Gondolkoztam, hogy akkor felveszek egy fekete nadrágot, egy csinos felsővel. ERROR!!! Strasszos felső nem jöhet szóba, beleakad a heveder (= egy hám, amit magunkra veszünk és ráakasztjuk a hangszert, hogy a súly nagyobbik része ne a kezünket hanem a hátunkat/vállunkat terhelje. Nem előnyös, ha mindenbe beleakad).
Félretettük a témát, mert elkezdődött a próba, megérkezett a kórus, ekkor lett világos, hogy kicsi a hely, és extra dobogókra lesz szükség. Elegáns öltözetünkből itt leredukáltuk a cipő sarkának méretét. Utána bekapcsolták a színpad világítást, és rájöttünk, hogy a hosszú ujjút/blézert/bolerót is el lehet felejteni, de minimum ki kell választani a legrövidebbet / legvékonyabbat.
Bár ez talán a szerencsésebb eset (eltekintve a tenyér izzadástól és a csúszkáló hangszertől :) ). Szörnyű, mikor a fűtetlen templomban van karácsonyi koncert, és nem igazán tudsz a blézer alá öltözni. (Szerencsésebb a szövetkabát, de én azt is kigombolva szoktam hordani, a fentebb említett heveder miatt.)
Ez a probléma persze nem csak a női játékosokat érinti. Férfiakkal is beszélgettem már erről a problémáról. Ők azt említették meg, hogy egyrészt kínzás az öltöny/szmoking, a mandzsetta gomb veszélyforrás, vagy lenyomja a billentyűt, vagy beakad alá, a zsebek szintén veszélyesek tudnak lenni, és aki kitalálta a csokornyakkendőben való szereplést, valószínűleg még nem játszott fúvós hangszeren.
Az ékszerek megint egy új problémakörnek számítanak. Szintén van beakadós típus, csörgős, megfojtós, és sokan gyűrűt se szeretnek hordani.

És félreértés ne essék - nem panaszáradatnak szántam, csak gondoltam megosztom tapasztalataimat veletek :)

2016. április 4., hétfő

DIY - Pop up box


Mára a legújabb kedvencemet hoztam el nektek, ami egy mutatós és egyszerű ajándék. Nem lesz másra szükségetek csak kartonra, ceruzára, vonalzóra, ollóra, ragasztóra és a kedvenc fotóitokra. Én éppen abban a fázisban tartok, hogy legszívesebben mindenkinek készítenék egyet ajándékba. A pop up box felugró doboznak fordítható, de pontosabb a szétugró doboz, azaz, ha leveszed a tetejét szétugrik és kedvedre nézegetheted benne a közös élményeket, a kedvenc fotókat, vagy egy-egy vicces idézetet, kedves feliratot. Számtalan tutorial ( = elkészítés lépésről lépésre) videót lehet találni a youtubeon, ezek közül választottam ki nektek most egyet. 
Remélem nektek is tetszeni fog! 

Ha elkészítitek mindenképp küldjetek róla képet! :)